Mitől nádor a Nádor?
A szó jelentéséről annyit, hogy a nádor a király után a második legnagyobb országos méltóságnak számított a feudális Magyarországon, azaz a Szent Istvántól 1848-ig terjedő időszakban. A királyné és gyakran az ifjabb király is rendelkezett saját nádorral. A királyné udvarispánját először 1198-ban említik. Az Árpád-kor végén több esetben előfordult, hogy a nádori hivatalt kettéosztották, „dunáninneni” és „dunántúli” nádorságra. Az Árpád-ház kihalása utáni évtized anarchiával terhelt időszakában egyazon időben többen is viselték a nádori címet, nehezen meghatározható területi hatáskörrel. A rendek először 1447-ben, Hunyadi János kormányzósága alatt választottak nádort. Az 1485-ben, nádorválasztás céljából tartott országgyűlésen részletesen szabályozták a nádor hatáskörét is. A nádori cikkelyeknek nevezett törvénycikkek a következők: – A király választásánál övé az első szavazat, – A kiskorú király gyámja vagy gondnoka; – Király nem létében vagy a király serdületlen kora alatt országgyűlést hirdethet; – Nemesi felkelés (insurrectio) esetében ő az országnak főkapitánya; – A honfiak között felmerült meghasonlásokat kiegyenlíti, – A király és ország között felmerült meghasonlás esetében közbenjár; – Ha a király gyengeelméjűségnél vagy hanyagságnál fogva azt nem tehetné, vagy nem tenné, az ország szónokait meghallgatja, és azoknak válaszol; – A királyi adományok alkalmánál felmerült panaszokat a király elé terjeszti; – Ő az országnak első nagybírája oly értelemben hogy a királyi méltóságon kívül, nagyobb vagy az övéhez hasonló bírói hatalma senkinek sincs, – A király távollétében annak helytartója; – A kunoknak főkapitánya és bírája s ezért tőlük évenként 3000 aranyat húz; – Dalmáciának bírája, amiért bizonyos dalmátszigeteknek jövedelmei illetik. Forrás: Wikipédia
|